A Nemzeti Eszközkezelő 2019. március 31-ig tájékoztató levelet küldött bérlőinek, amelyben felajánlotta az arra jogosultak számára azt, hogy eddigi bérelt ingatlanukat kedvezményesen visszavásárolják. A megvásárlásra a bérlőknek egyösszegben vagy részletekben van lehetőségük, de dönthetnek úgy is, hogy továbbra is bérlőként laknak az ingatlanban változatlan feltételek mellett.
Kérjük bérlőinket, hogy a tájékoztató levelünket vegyék át és olvassák el figyelmesen. A levél a döntési lehetőségek szerint háromféle nyilatkozatmintát tartalmaz:
- Nyilatkozat egyösszegű kedvezményes visszavásárlásról,
- Nyilatkozat részletfizetéssel történő visszavásárlásról,
- Nyilatkozat bérleti szerződés változatlan feltételek melletti fenntartásáról
Kérjük, hogy döntése szerint mindenki válassza ki az egyik nyilatkozatot, és kitöltve küldje azt vissza a Nemzeti Eszközkezelőnek a kézhezvételtől számított 60 napon belül. Kérjük bérlőinket, hogy mindenképpen válasszanak egyet a három lehetőség közül és nyilatkozatukat küldjék vissza 60 napon belül, mivel ennek elmulasztása esetén a jogszabályok rendelkezése szerint a bérleti díj 2019. július 1-jétől a háromszorosára emelkedik. Külön felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a részletvételről szóló nyilatkozaton ne felejtsék el feltüntetni az állampolgárságukat és a személyi azonosítójukat (a lakcímkártyája hátoldalán található 11 tagból álló számsor) is. A döntéshez és a nyilatkozat kitöltéséhez segítséget kaphatnak az alábbi táblázatban megadott ügyfélszolgálati irodáinkban.
Fővárosi és megyei ügyfélszolgálati irodáink:
Területi iroda | Területi iroda címe | Területi iroda telefonszáma |
Békéscsaba | 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 11. | 06 30 165 4963 |
Debrecen | 4026 Debrecen, Darabos utca 9-11. | 06 30 165 4964 |
Eger | 3300 Eger, Deák Ferenc út 51. | 06 30 165 4966 |
Győr | 9021 Győr, Király utca 6. | 06 30 165 4967 |
Kaposvár | 7400 Kaposvár, Dózsa György utca 16. | 06 30 165 4969 |
Kecskemét | 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2. II. emelet | 06 30 165 4968 |
Miskolc | 3530 Miskolc, Rákóczi út 12. | 06 30 165 4981 |
Nyíregyháza | 4400 Nyíregyháza, Arany János utca 7. | 06 30 165 4982 |
Pécs | 7621 Pécs, Ferencesek u. 9-11. | 06 30 165 4984 |
Szeged | 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. I. em. 112. | 06 30 165 4986 |
Székesfehérvár | 8000 Székesfehérvár, Várkörút 6. | 06 30 165 4991 |
Szekszárd | 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. | 06 30 165 4990 |
Szolnok | 5000 Szolnok, Baross út 20. | 06 30 165 4970 |
Szombathely | 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 2/B. | 06 30 165 4962 |
Tatabánya | 2800 Tatabánya, Győri utca 13. | 06 30 165 4989 |
Veszprém | 8200 Veszprém, Mártírok útja 11. | 06 30 165 4977 |
Zalaegerszeg | 8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 19. | 06 30 165 4983 |
Budapest | 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. | 06 1 795 5100 |
Felhívjuk figyelmüket, hogy az irodákban csak a visszavásárlással kapcsolatos ügyintézésre van lehetőség!
További információkért hívja a Nemzeti Eszközkezelőt a 06-1-795-5100-as telefonszámon, vagy írjon az info@netzrt.hu e-mail címre, illetve látogassa meg honlapunkat a www.netzrt.hu. címen.
Nemzeti Eszközkezelő Zrt.